|
|
Bercsényi Miklós iskolánk névadója
Gróf
Bercsényi Miklós sokoldalú diplomáciai tevékenységet folytatott a
szabadságharc idején, részt vett minden fontosabb tárgyaláson, külföldi
tisztekkel való megbeszélésen, sőt gyakran egyedül ő tárgyalt velük. Főként
lengyelországi és orosz ügyekben volt tájékozott, a két országban sok
politikust személyesen is ismert. Katona és hadvezér volt, politikus, kitűnő
szervező, II. Rákóczi Ferenc barátja, nélküle nehezen képzelhető el a kuruc
függetlenségi háború. "Bercsényi tábornok a tanácsban részletesen
kidolgozott, kitűnő tervet mutatott be. Számba vette mindazt, ami az
országban található volt, amit fel lehetett használni a csapatok ruházatára,
a munkásokat, akiket erre alkalmazni lehetett, azt is amit minden megye
saját terméséből szállíthat, ha levonja a maga szükségletét, és mindazt,
amit barmoknak tudnak adni, ami arra maradhatott, hogy becseréljük a
sziléziai és morva határokon a nekünk szükséges árukra." Ezeket írja
Rákóczi, többek között a szenátus 1706-1707 fordulóján megtartott rozsnyói
ülése kapcsán Bercsényi Miklósról.
Intézményünk rövid története
Az
élelmiszeripari szakképzésnek iskolánkban 50 éves hagyományai vannak.
Alapfeladata a szakember utánpótlás biztosítása a hús-, az erjedés- és a
konzervipar számára, valamint a minőségügy területre.
Iskolánk Kőbányán kiépített HACCP szerinti minőségbiztosítási rendszerrel
működő hús- tartósító- és söripari tanüzemmel, valamint tanbolttal és a
legkorszerűbb élelmiszeranalitikai műszerekkel felszerelt
laboratóriumokkal rendelkezik. Tanüzemeink 2000-ben és 2003-ban
„Ezüstkoszorús tanüzem” minősítést, 2001-ben „Bemutató tanüzem” címet
nyerték el. Végzett szakembereink keresettek a hazai és külföldi
munkaerőpiacon, az élelmiszeripari üzemek, bevásárló központok,
kutatóintézetek, oktatási intézetek körében a szakmunkás, a technikusi,
illetve a laboratóriumi élelmiszerellenőrzési feladatok ellátására A piac
igényei szerint indítunk tanfolyamokat vállalkozóknak. Bevezettük
világbanki modell szerint az élelmiszerminősítő technikus piacorientált
kompetencia alapú szakképzést és a kilencedik osztályban a médiaoktatást.
A tehetségesek közül sokan szakirányú felsőfokú képzést adó intézményekben
folytatják tanulmányaikat. Intézményünk országos beiskolázású, vidéki
tanulóinknak felújított 160 férőhelyes kollégiumunk ad otthont Iskolánk
szakmai téren jó kapcsolatokat épített ki a bázisüzemekkel,
kutatóintézetekkel, kis- és nagyvállalkozókkal. Elkészítettük az
Intézményi Minőségirányítási Programot. Nemzetközi kapcsolataink
széleskörűek. Húsipari tanulóink legjobbjai 2005-től a program
segítségével 10 hetes gyakorlaton vesznek részt Dániában.. Minden külföldi
gyakorlaton részt vett tanulónk megkapta az EUROPASS bizonyítványt.
2003-ban elnyertük a Európai Iskolahálózatba tartozást. 2006–ban
kapcsolódtunk be a Szakiskolai Fejlesztési Programba, amely előkészíti a
moduláris, kompetencia alapú szakmai képzést. Szakmai előkészítő
osztályunk segíti a tanulási nehézséggel küzdő tanulókat. Dobbantó
Programunk segítséget nyújt a felnőttképzésbe való bekapcsolódáshoz. A
TÁMOP-2.2.3 és KMOP-4.1 pályázatán közel 1 milliárdos fejlesztéssel
létrehoztuk a Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központot, amely négy
intézmény tevékenységét irányítja.
|
|